Nincs más hátra, mint előre-tartja a mondás, nagyon okosan. Nos, erősen koncentrálok is eme mondás szem előtt tartására csak… hogy úgy mondjam jelenleg nem is tudom merre van az a bizonyos előre.
Ami biztos, hogy egy hosszú út áll előttem és előttetek akik velem tartotok majd. Rengeteg munka vár ránk.
Felmerülhet benned a kérdés, hogy hogyan is kerül egy lapra az autizmus és a diy (azaz csináld magad) fogalma. Nagyon egyszerű. Az autizmussal élő gyermekeknek segédeszközökre van szüksége a mindennapokban, amit bizony valakinek el kell készíteni. Neked, kedves szülőtársam aki szintén autista gyermeket nevelsz. Ijesztő tudom. De ahogy a mára már szállóigévé nőtt örökérvényű mondat is tartja: NE ESS PÁNIKBA.
Amikor anno elkezdtem ezekkel a segédeszközökkel foglalkozni nem is gondoltam, hogy mennyi akadályba ütközök. Persze tudtam, hogy milyen problémákon kell segíteni és arra milyen segédeszköz való de amikor leültem, hogy akkor lássunk neki készüljön… na akkor néztem mint borjú az új kapura. Hol álljak neki? Mit? Hogyan? Honnan? Hová? Mivel? Ezer és ezer megválaszolatlan kérdéssel álltam a feladat előtt kétségbeesetten. Pánikban. Nem tudtam milyen anyagokkal dolgozzak vagy ha épp tudtam akkor hogyan alkalmazzam, hogyan hozzam egyáltalán szinkronba és mégis mik az első lépések. Hogyan épül fel ez az összetett rendszer és hogyan lesz kerek egész? Egy olyan egész ami valóban segítség a fiamnak. Olyan segítség ami leegyszerűsíti a világot úgy, hogy mindeközben mindig egy kicsit többet mutat. Olyan segítség amivel át lehet evezni a nehézségeken, olyan ami valóban működik és hasznos. Volt ám pánik a köbön, meg fáradtság, meg anyázás sokszor már hangosan és kávé literszám. Kudarcok, elrontott holmik tömkelege, anyázás megint. Sírás. Önvád. Önvád, hogy nem tudok segíteni a fiamnak elég hatékonyan. Borzasztóan éreztem magam. Aztán jöttek a barátok, ismerősök akik csípőből lehülyéztek annak ellenére, hogy volt épp elég bajom és milyen igazuk volt. Álltam a feladat előtt úgy, hogy elfelejtettem a dobozon kívül gondolkodni holott máskor szinte csak azt teszem. Igazuk volt, hülye voltam.
Aztán elkezdtem úgy nézni az előttem álló feladatot, mint minden mást. Atomjaira szedtem. Apró lépésekre bontottam az utolsó mozzanatig aztán újra összeraktam.
Hogy mi van ma? A hosszú hónapok alatt készítettem egy saját rendszert egy dobozt aminek keretein belül maradva részekre bontott ám mégis teljes egészében összehangolt vizuális segédeszközöket tudok készíteni. Az én-könyvünk, a napirendi táblánk és minden más képes eszközünk összhangban van. Megcsináltam. Ma már ha bármi ilyenre van szükségünk egyszerűen a fejembe húzom ezt a dobozt amit készítettem és könnyedén megoldom a problémát. Nincs több kudarc és pánik. Nincs többé kétségbeesés.
Ez az amit ezzel a bloggal szeretnék… megfosztani téged a kétségbeeséstől. Attól, hogy értékes perceid, óráid töltsd azzal amivel anno én tettem, hiszen tudjuk az idő kincs és abból van a legkevesebb.
Nagy terveim vannak. Szeretném ha itt a blogon és a hozzá tartozó facebook oldalon összejönne egy igazi közösség. Akik együtt tanulnak, ötletelnek, segítik a másikat ha elakad, mert több szem mindig többet lát. Itt nem keressük az autizmus okait, annak okozatára keressük a megoldást együtt, egymást segítve.
Szeretném ha az általam készített rendszer eljuthatna mindenkihez aki úgy érzi szüksége van rá. Igyekszem is nagyon, hogy ez akár egy könyv/füzet formájában nyújthasson segítséget. De addig is nagyon sok dolgunk van. Ugye velem tartasz?
Bízom abban, hogy át tudjuk egymást lendíteni a nehézségeken és ez egy olyan virtuális hely lesz ahol jól érzed magad, miközben rengeteget tanulsz. Ahol meg tudjuk mutatni, hogy az autizmus nem fekete és fehér hanem igenis legalább ezer színe van. Ahol meg tudjuk mutatni, hogy mindennek meg van a maga jó oldala is csak tudni kell meglátni. Egy hely ahol tudjuk nem vagyunk egyedül.
Tarts velem és építsük fel ezt a világot kitartással, szemléletformálással és tanulással. Tudod, nincs más hátra, mint előre. 🙂
Kommentek